Önnek is több látogatóra,
több vásárlóra, több profitra
lenne szüksége???
Akkor jó helyen jár!
Olvassa végig,
mert most mindezt
hihetetlenül kedvező
egyszeri díjért megszerezheti!


Tisztelt Vállalkozó, Cégtulajdonos Társam!

Ez a kezdeményezés azért jött létre, mert azt látjuk a mai gazdaságban, hogy egyre nagyobb a baj. A válság nyomán havonta cégek ezrei mennek tönkre, kerülnek felszámolásra, vagy maguk a cégvezetők kénytelenek úgy dönteni, hogy becsukják a cégüket. Vállalkozók válnak egyik napról a másikra, egyik hónapról a másikra tönkrement, megkeseredett "volt" cégtulajdonossá, gyakran egy élet - de legalábbis évek, évtizedek - munkájának eredményét veszítve el, sokszor az újrakezdés reménye nélkül. Sokuknak a magánvagyona, a családjának menedéket nyújtó háza, lakása is rámegy a csődbement vállalkozás tartozásaira, kíméletlenül viszi a végrehajtó, amit talál.

Pedig ennek nem kellene így lennie. A legtöbb céget meg lehetett volna menteni, ha lett volna folyamatos forgalmuk, bevételük, ha újra tudták volna építeni a válság által megtépázott ügyfél- és kapcsolatrendszerüket, ha nem jutottak volna a likviditási problémáknak arra a fokára, hogy már a marketing-költségeken, a reklámon is spórolniuk kell, mert ez a lépés már valóban annak felel meg, amikor valaki maga alatt vágja a faágat. Megkezdődik a bukóspirál, amiből innen kezdve egyre nehezebb lesz kitörni. Pedig a legtöbb cégnek az életben maradáshoz elegendő lett volna, ha a weblapjára naponta legalább 100 - 200 - 300 látogatót tudott volna hozni... De a reklámköltségek megnyirbálása után sokszor már erre sem volt pénz, erőforrás, lehetőség...

Mindezt csak felerősítették a világban zajló különféle folyamatok, mint például az, hogy az embereket akkora adag reklámimpulzus éri nap mint nap (mert a multinacionális cégek még ilyenkor is tudnak reklámozni), amely miatt az emberek egyre immunisabbak a reklámozás szinte minden formájára. Pár éve még a banner-átkattintások aránya 0.5% - 1% körül mozgott, most ha a 0.1%-ot eléri, annak örülnünk kell. Az átlag valahol 0.06% körül van... Ennek egyenes ági következménye, hogy ha egyre nehezebb reklámozni, akkor a reklámköltségek is egyre inkább az egekbe kúsznak, egyre drágábban lehet csak megszerezni egy új érdeklődő, új weblaplátogató figyelmét. Így egyre kevesebb cég engedheti meg magának az emelkedő reklámköltségeket, és végül minden csak egyre rosszabb lesz.

Ezt az ördögi kört kell valahol megszakítani! Ehhez elegendő az, hogyha összefogunk és egy csapatként létrehozunk valamit, amely a csapat minden tagjának hatalmas előnyt nyújt, egyenként viszont mindannyian könnyedén bele tudjuk tenni a magunk részét!

Egy zseniális koncepció megvalósításához kérem az együttműködését. Egy olyan dolgot hozunk most létre, amely az Ön cége weblapjának a látogatottságát is jelentősen - akár naponta több száz látogatóval - meg tudja emelni, és ez Önnek mégsem kerül semmibe!

Mindössze napi 100 érdeklődő - azaz célzott - látogató is már havonta 3000 embert jelent, akik mind kíváncsian megnézik az Ön weblapját. Közülük fognak kikerülni azok, akik az Ön cége vásárlójává vagy akár rendszeresen visszatérő ügyfelévé válnak. Ha ezt fizetett hirdetéssel kellett volna elérnie, az optimistán számolva is 60.000 - 90.000 Ft-os költséggel járt volna!

Létezik egy módszer a weblapja látogatottságának stabil növelésére, amelynek nagyon sok előnye van, a legkomolyabb marketingszakértők is elsősorban ezt a módszert ajánlják, gyakorlatilag az egyetlen nagy hátránya, hogy "rettentően munkaigényes". Most viszont egy különleges ötlettel meg tudjuk oldani Önnek azt, hogy ez a munkaigényesség is eltűnjön, így Önnek már CSAK AZ ELŐNYÖK maradnak!

A módszerünk tulajdonképpen a sokak által is ismert kölcsönös linkcserék továbbfejlesztett módja. A linkcseréket még ma is nagyon sokan ROSSZUL CSINÁLJÁK, úgy, ahogy semmi értelme nincs linket cserélni. Ráadásul mindennek egy nagyon munkaigényes formáját választják, mindenki egyesével próbál új linkcsere-partnereket találni, ami nem csak hogy időrabló, de a weblapokhoz is annyiszor kell újra és újra hozzányúlni, ahányszor egy új link felkerül rá.

Képzelje el, ha ezeket a hátrányokat egy csapásra meg lehetne szüntetni! Egyszerre 30, 50 vagy akár 100 linkcsere-partnert is fel tudna tenni a weblapjára, és nem Önnek kellett ezeket a partnereket "összevadásznia"! Ráadásul ezek a partnerek egytől egyig a linkcsere JÓL MŰKÖDŐ formáját használják, hiszen mindannyian egy helyről tanulják, hogy hogyan érdemes ezt JÓL csinálni!

A statisztikák azt mutatják, hogy egy-egy linkcsere-partnertől átlagosan naponta 1 látogató érkezik. Ez a látogató egy érdeklődő - célzott - látogató is egyben, hiszen ő saját maga figyelt fel valahol az Ön weblapjának a linkszövegére, reklámszövegére, és a kíváncsiságától vezérelve kattintott is arra, hogy megtekintse az Ön weblapját. Az ilyen látogatókból lesznek a vásárlók, a hírlevél-feliratkozók, az árajánlatkérők, egyszóval a forgalom és a bevétel!

Ön el tudja képzelni, mit jelentene a cégének napi 100 új látogató?
Nem tudom, mivel foglalkozik, mennyi profitot hoz Önnek átlagosan egy vásárlója, azt sem tudom, hogy hány látogatóból lesz egy vásárlás a weblapján, de azt tudom, hogy a legtöbb cégnek a forgalmát jelentősen megnövelheti napi száz vagy napi néhány száz új látogató. Önnek megérne egy egyszeri pár órás munkát, hogy ezt az eredményt - innen kezdve folyamatosan - elérje? Bízom benne, hogy legalább ennyire sikerült megértenie a mondandónk lényegét!

Az egyetlen dolog, amit tennie kell, hogy részt vehessen ebben a projektben, az az, hogy a weblapja FŐOLDALÁN kialakít egy linkcserére alkalmas részt. Amennyiben Önnek már most ilyen a weblapja, akkor gratulálunk! Ön már most tagja lehet - egyetlen egyszeri, hihetetlenül alacsony díjért! - a Hatékony Linkcsere Klub-nak, élvezve annak minden előnyét!

Ha most még nem ilyen a weblapja, akkor érdemes mielőbb elvégezni ezt a kis átalakítást, mert egy ilyen kiemelt helyen szereplő linkcsere-rovat rengeteg előnyt, nagyon sok új látogatót - és ezekből természetesen vásárlókat - fog jelenteni az Ön cégének!

Fontos, hogy ez a linkcsere-rovat a weblapja főoldalán vagy a leggyakrabban látogatott oldalán legyen, mert semmi értelme linkcserét csinálni úgy, hogy mindkét fél amolyan "Partnereink" oldalnak gúnyolt "linktemetőkbe" rejti a másik fél linkjeit, így soha senki se talál rá egyik oldalon sem a másik linkjére. (Így lehet a linkcserét ROSSZUL csinálni.)

Ha már az a cél, hogy ne veszítsük el az átkattintó látogatókat sem, ezt sokkal egyszerűbben is megtehetjük, úgy, hogy a linkcsere-partnerünk linkjét "új ablakban", "új lapon" nyitjuk meg, így a látogatónk ott marad a weblapunkon, és mellesleg megnézi a másik weblapot is.

Ha Ön a főoldalon vagy a leglátogatottabb oldalán kínál linkcsere-lehetőséget, sokkal többen szeretnének Önnel linket cserélni, és mivel ennek csak haszna van az Ön számára, ez a haszon fog Önnek megsokszorozódni.

Mi azt kínáljuk Önnek, hogy a rendelkezésére bocsátjuk legalább 100 olyan linkcsere-partner elérhetőségét, akik mind a főoldalukra teszik ki az Ön linkjét. Ennek mindössze egy egyszeri díja van, ezek után Ön bármikor bármelyik linkcserepartnerrel kapcsolatba kerülhet és bármelyik új weblapjával is linkcserét szervezhet!

Már szinte hallom több cégvezető felhördülését, hogy "márpedig mi nem rakjuk ki a weblapunk főoldalára mindenféle más weblap linkjét!", pedig ha tudnák, hogy milyen hasznuk lehetne belőle, valószínűleg máshogyan gondolkoznának. Ha ráadásul arra is megtanítjuk őket, hogy hogyan lehet ezt kulturáltan, tisztességesen és hatékonyan megoldani úgy, hogy a weblap semmilyen kárát ne lássa annak, hogy a főoldalon linkcsere-rovat nyílt, akkor bizonyára ők is egyet fognak érteni velünk és elvégzik az ehhez szükséges minimális átalakítást a weblapjukon.

A linkcsere-rovatot határozottan el lehet különíteni a weblap fő témájától, mégis könnyedén megoldható, hogy eléggé "szem előtt" legyen.

Az egyik népszerű megoldás az, ha a linkcsere-rovatot a főoldal ALJÁRA tesszük. Érdemes - bizonyos linkmennyiség felett - kategóriákra osztva ajánlani a linkeket.

A másik jól működő megoldás, ha a weboldalunk oldalsó sávjaiban - amely amúgy is megszokottan a reklámok helye - helyezzük el a linkcsere-partnereink reklámszövegeit, linkjeit.

A látogató hálás lesz azért, hogy hasznos tartalmat, őt is érdeklő további weblapokat talál nálunk, és - mivel nyilván nem a közvetlen konkurenciát reklámozzuk - nemhogy elpártolna a weblapunktól, hanem épp ellenkezőleg, értékesebbnek, bizalomkeltőbbnek fogja azt érezni, így később is szívesen kerül velünk - azaz Önnel, a weblap tulajdonosával - kapcsolatba.


A linkcserének ez a módja már sokszorosan bebizonyította a hatékonyságát. Ez független mindenféle kereső (főként a Google) szeszélyeitől, egyszerűen arra épül, hogy az embereket egyszerre nem csak egyetlen dolog érdekli, így észreveszik a weblapokon az egyéb - szintén az érdeklődési körükbe illeszkedő - információkat is.

Legyen Ön is a Hatékony Linkcsere Klub tagja! Élvezze mindazt az előnyt, amit a klubtagság nyújthat:

- A Klubtagság egyszeri díja mindössze 4.800 Ft, és Önnek - ha most, ebben az időszakban csatlakozik - a továbbiakban sem lesz semmilyen költsége vele!

- A Klubba történő jelentkezéssel azonnal hozzáférése lesz legalább 100 hatékony linkcsere-partner elérhetőségéhez! Ha átlagosan csak naponta egy látogatóval számolunk minden linkcsere-partnerétől, az akkor is havonta 1500 látogató, amelyek mindegyike érdeklődéssel, a linkjére kattintva jutott el az Ön weblapjára! (Ezt a szolgáltatást - tehát azt, hogy 100 megbízható linkcsere-partnert találnak Önnek - máshol 55.000 Ft+ÁFA áron láttuk hirdetni. Csak hogy tudja, mekkora értéket kap most ingyenesen!)

- A Klub hírlevelében rengeteg hasznos, ingyenes ötletet kaphat a weblapja egyre jobbá tételéhez, az eredményei megsokszorozásához!


A Klubba történő belépés lépései:

0.) A jelentkezésével elfogadja a Szabályzatot. (Lásd lentebb.)

1.)
Alakítson ki a weblapja főoldalán linkcsere-rovatot.

2.) Helyezze el a Szabályzatban szereplő linkünket a linkcsere-rovata elejére.

3.) Fogalmazza meg a saját weblapja link-szövegét, amelyet mások kitehetnek a weblapjukra. Javasoljuk, hogy ez egy 1-2 mondatos, hatásos, figyelemfelkeltő szöveg legyen, amely pontosan azoknak az embereknek az érdeklődését kelti fel, akik a legjobb látogatói lennének az Ön weblapjának.

4.) Küldje el nekünk a weblapja webcímét, a linkszövegét, a linkcserével megkereshető szerkesztő nevét, elérhetőségeit (email, telefon, Skype, ...). Ha a weblapjához tartozik hírlevél-rendszer, írja meg, hogy nyitott lenne-e keresztmarketing-kampányokra.

5.) Megírjuk Önnek, hogy hogyan tudja átutalni az egyszeri tagsági díjat. Az összeg beérkezése után felkerül a linkcsere-klubtagok listájára és hozzáférést kap a tagok elérhetőségeihez. Ezzel azonnal megkezdheti a weblapja látogatottabbá tételét!

6.) Iratkozzon fel a hírlevelünkre. (A feliratkozáshoz szükséges információkat az 5. pontban elküldött email-re válaszként kapja, ha a weblapját és a linkcsere-rovatát rendben találtuk.) Ezen a hírlevélen keresztül küldjük el Önnek az új linkcserepartnerei adatait.




Szabályzat:

- A Hatékony Linkcsere Klub tagja lehet bármilyen weblap tulajdonosa, aki vállalja, hogy a weblapja főoldalán (esetleg látogatott egyéb tartalmi oldalain is) linkcsere-rovatot nyit. A weblapja a következő kategóriákba tartozó lehet: Általános, 18+, Warez. A weblap a hatályos törvények szerint nem tartalmazhat gyermekpornográfiával, fegyverkereskedelemmel, kábítószerrel és gyűlöletkeltéssel kapcsolatos tartalmakat.
(Főoldalon a weblapnak azt az oldalát értjük, amelyen a legtöbb látogató a legtöbb időt tölti. Azaz a tényleges tartalom nélküli "intro"-oldalak - amelyeken a látogató nem tölt lényeges időt, az egyetlen tevékenysége, hogy innen bejut az első tényleges tartalmi oldalra - nem főoldalak.)

- A Klubtag vállalja, hogy jól láthatóan elhelyezi ennek a weblapnak a linkjét a főoldalán levő linkcsere-rovatba, a következő módon:
Szöveg: Hatékony Linkcsere Klub - Látogatottságnövelés, ahogyan még soha nem látta!
URL: http://linkcsere.lapok.net

- A Klubba történő belépéskor a weblap tulajdonosa beküldi a weblapja webcímét, a szerkesztő elérhetőségeit, valamint a javasolt link-szöveget, amelyet mások ki tudnak tenni a weblapjukra. (Ezeket az információkat a csak Tagok által elérhető weblapon jelenítjük meg.)

- A Klubtag feliratkozik a Hatékony Linkcsere Klub hírlevelére, ezen keresztül fog értesülni az új linkcserepartnerekről, valamint időről időre hasznos tanácsokat, tippeket és ötleteket kaphat a weblapja látogatottságának növeléséhez. (A feliratkozáshoz szükséges információkat a linkcsere-adatok beküldése után kapja meg az új Klubtag.)

- A Klubtagoknak kötelező elfogadnia a többi klubtag Általános weblapjával kapcsolatban érkező linkcsere-ajánlatokat, amennyiben az nem közvetlen konkurens weblap.

- A Klubtagoknak nem kötelező - bár sok esetben ajánlott - elfogadni a 18+ és Warez témájú weblapokkal kapcsolatos linkcsere-ajánlatokat. (Ezeknek a weblapoknak a látogatottsága általában nagyságrendekkel magasabb az átlagnál.)

- A Klubtagok a linkcseréket a főoldalukon vagy egyéb, látogatott tartalmi oldalukon végzik, elfogadják azt, hogy semmi értelme eldugott "linktemetőkbe", apróbetűs linkekbe rejteni a partnerlinkeket. A linkek a partner oldalát új ablakban nyithatják meg.

- A Klubtagok kötelesek a linkcsere során korrekt, megbízható magatartást tanúsítani, a kölcsönösséget szem előtt tartani. A Klubtag elfogadja azt az etikai alapelvet, hogy a linkcsere nem arról szól, hogy "hogyan szúrjunk ki a másikkal".




JELENTKEZNI ITT TUD: opportunity@euceg.hu

(Az email tárgya ez legyen: "Hatékony Linkcsere Klub"
)

Írja meg nekünk a weblapja adatait (webcím, linkszöveg), a szerkesztő elérhetőségeit (telefonszám, email, Skype, ...), rövidesen felvesszük Önnel a kapcsolatot.


Baráti üdvözlettel:
                                                              

 
  © Solti Csaba - Tel.: 06 30 218 7667 - Skype: solti.csaba - Email: opportunity@euceg.hu